HTML

Willkommen in Bonn. Köln/Bonn.

Friss topikok

  • Kriszti05: Szia Moncsi! Örülök, hogy megtaláltad az oldalt!:) Igen, tényleg csak arról van szó, hogy nem akar... (2010.12.07. 22:22) Még élek:)
  • Kriszti05: Köszönöm szépen a felvilágosítást! :) Nálam az matekból sosem árt... (2010.10.16. 21:04) Tanulás, ismerkedés, hideg idő..

Linkblog

2010.11.21. 19:03 Kriszti05

Még élek:)

Sziasztok újra! Hát igen, elég sok idő telt el azóta, hogy utoljára írtam, ezért elnézést, és igyekszem bepótolni.

November elejére, kb 1 hónappal azután, hogy megérkeztem sikerült egy találkozót megszerveznem egykori Tandem partneremmel. De aki hallott Marcelről tőlem, vagy találkozott vele, az tudja, hogy nála a nagyobb késések és a várakozás nem ritka jelenség. Azt hiszem, az elmúlt másfél évben mióta nem láttam, nem sikerült semmi komolyságot magára szednie, szóval semmit nem változott.

Minden év november 11-én Kölnben délelőtt 11:11 perckor kezdődik a Karnevál, amire mi is ki akartunk menni, de sikerült lekésni. Este 6 körül mentünk ugyanis oda, és akkor (legalábbis az utcán) már vége volt a kavalkádnak, a táncos mulatozás már a kocsmákban folytatódott. Sajnos Kölnből akkor nem sokat láttam, egyrészt mert sötét volt, másrészt mert esett az eső, úgyhogy majd egyszer még nappal is meglátogatnám.

Ugyanezen a héten másnap, pénteken, a mikroökonómia előadás után egy ír pub-ban kötöttünk ki. Komolyan mondom, az elmúlt másfél hónapban többet voltam ilyen ivóhelyen, mint máskor egy félév alatt. Annyira mondjuk nem a kedvenc helyeim, ha valahova elmegyek szórakozni, én jobban szeretem a táncot, mint a sört, de hát most ez van.

 Hétfőn reklamálni voltam a bankomnál, hogy mi a helyzet a bankkártyámmal és a pin kódommal, ami már másfél hónapja nem akar megérkezni, megérdeklődtem, hogy esetleg karácsonyra megkapom e esetleg. Azt kaptam válaszul erre, hogy utána érdeklődnek és majd értesítenek. Ok, köszike, Danke schööön. Sokra megyek velük, egész héten nem hívtak. 

Ami még mindenképpen említésre méltó esemény, hogy az elmúlt napokban Düsseldorfban is jártam. Egész szép kis város, az egyetlen probléma az volt, hogy úton-útfélen felújítják, és ez ront egy kicsit az összképen. Eredetileg a reptéri Shuttle Bus megállóját mentem volna megkeresni, szóltam a tervemről még néhány embernek, és így egy kis csoporttal elmentünk, és körbe néztünk. Fényképek hamarosan Facebook-on. Sajna ide elég macerás feltölteni őket, mert nagyon sokat kell rajtuk átméretezni, úgyhogy inkább a facebookon osztom meg őket! 

Jaj, a nagy kedvencem most így karácsony előtt egy hónappal a karácsonyi vásár. Bonnban is megnyitott 19-én, illetve a düsseldorfi vásárban is sétálgattunk. Nagyon hangulatosak, és az illatok is csalogatóak. Mondjuk a  bonnit még csak félkész állapotában láttam, a héten sort kerítek arra, hogy teljes pompájában is szemügyre vegyem és ha már ott vagyok, jöhet egy kis forralt bor is! Siegburgban, BOnnhoz közel pedig középkori vásár van, elég korhűre sikeredett, tűzzel, gyertyákkal, korabeli mesterségek bemutatásával. A forralt bort is kupában adják, mint a régi időkben, és kemencében sült kenyeret is vehet, aki szeretne. Sajnos fényképező nem volt nálam, de a bonni vásárról majd mindenképp közlök fotókat, nagyon jól néz ki. Több helyszínen is van vásár a városban, az egyikhez egy koripálya is tartozik, amit feltett szándékom kipróbálni, amint találok egy vállalkozókedvű társat hozzá.

Vasárnapra egy kis kulturális programot szerveztünk, a közelben van ugyanis az a ház, ahol Konrad Adenauer 8 évig élt, és most múzeumként funkcionál. Nem semmi egy ház, egy domb oldalán fekszik, gyönyörű kilátással a Rajnára, csodaszép kerttel, virágokkal. Én is elfogadnám. Kaptunk vezetést is, a német nyelvű információk kb. 85 %-át sikerült is feldolgoznom. A hétvége hátralevő részében kénytelen voltam valamit tanulni is, az ökonometria tudásom jelenleg nem éri el a kívánatos szintet, úgyhogy megyek és dolgozom még rajta. Sajna egyre gyakrabban kell az időm nagy részét könyvtárban töltenem. Mivel az itteni rendszerben inkább csak előadások vannak, és nincsenek rendszeres szemináriumok, a tananyag nagy részét önállóan kell feldolgoznunk. Ez mondjuk szerintem hosszú távon előnyös lesz az önálló gondolkodás megszokása, probléma megoldó képesség fejlesztése terén, most azonban elég nehéz. Még az a jó, hogy a beadandó házik csak pluszt jelentenek majd a vizsgán szerzett jegyhez képest, tehát minden amit most csinálok a 100%-hoz pluszba jön. Mondjuk ahogy elnézem, szükségem is lesz ezekre a pluszokra.

A csodálatosan nagyszerű fejlemény ami történt, mióta utoljára írtam, hogy másfél hónap után sikerült a bankomnak megküldenie a bankkártyát pin kódostul, mindenestül, már ki is próbáltam, hála Istennek, működik!!! Ennyit a német precizitásról, mondjuk...

Na, lemaradásomat nagyjából sikerült behozni, mindenki up-to-date információkkal rendelkezik felőlem!

Kellemes hetet kívánok!

 

 

 

 

 

3 komment


2010.11.01. 21:41 Kriszti05

Egy hónap után...

Na, mit is írjak, így egy hónap elteltével. Hmm.. Azt hiszem lassan kezdem az új környezetet, főleg az új szobámat egyre inkább az otthonomnak érezni. Berendezkedtem nagyjából, és a sok kacattól olyan otthonos ez az eredetileg elég barátságtalan szoba. Annyi minden hiányzik még így is, de végre van például egy normális seprűm, amivel ki tudok takarítani, aztán a polcaim is szépen feltöltődtek az elmúlt hetek alatt, azt hiszem lassan azzal lesz baj, hogy hova tegyem a sok cuccomat - pláne amikor otthonról megérkezik a csomagom a szükséges könyvekkel, füzetekkel, jegyzetekkel…

 

Megvoltak az első főzéseim is a koliban, kezdetnek spagetti, aztán tortellini és zacskós leves. Túl nagy lakomákat még nem tudok készíteni, ugyanis egy edényem van összesen, az is a közösből. A nagy beruházásokkal várnék még, amíg kerítek valami munkát. Nem olyan egyszerű egyébként, mint gondoltam. És itt úgy tűnik az „azonnali munkakezdés” legalább egy hónapot jelent.

 

A héten leadtam, illetve a csoportunk leadta az első mikroökonómia házi feladatot is, kíváncsi leszek a javítására. Hát, igen, az időm nagy részét most újra tanulással töltöm. Tudom, hogy otthon ez már rég elkezdődött, nekem csak most..és tartani fog egészen július végéig. Jujj, de jó lesz!

 

A hétvégén volt egy jó kis VWL, azaz Közgázos buli a suliban, ami egy kicsit bénán hangzik, ha úgy nevezzük, mint suli-buli, de a szervezők nagyon jól megcsinálták, volt minden, ami az igazi diszkó hangulathoz kellett. Megünnepeltük az óraátállítást, ami miatt néhány embernek gondot okozott, hogy mikor is indul az éjszakai busz.  

 

Vasárnap kipihentem a buli okozta fáradalmakat, este pedig ellátogattam a templomba, ahol a Mindenszentek ünnepének tiszteletére a misén felnőtt vegyeskar énekelte az énekeket, ami nagyon szép volt. Hazafelé pedig, bármennyire is lakom már itt egy hónapja, sikerült eltévednem. A metró ugyanis a központi pályaudvarról indul, ami egy elég forgalmas közlekedési csomópont, és a 16-os számú helyett én a 18-asra szálltam, és csak azt vettem észre, hogy eddig még nem látott utcáknál állunk meg. Nem volt mit mást tenni, leszálltam valahol az ismeretlen közepén, gondoltam megvárom a következőt az ellenkező irányba, és visszamegyek a pályaudvarra. Na, igen ám, de vasárnap este 8-kor kb. 25 percenként járnak a vonatok, úgyhogy úgy döntöttem nem várok, hanem megkeresem a nekem megfelelő megállót. Szerencsére fél óra mászkálás és kérdezősködés után rátaláltam, és 12 perc várakozás után elindulhattam hazafelé. Egy órás késéssel haza is értem. Nem baj, legalább megismertem a város Probsthof nevű szegletét, ahol lehet, hogy egyébként sosem szálltam volna ki.

 

Azon olvasóimat, akiknek volt Pénzügyi számítások órája arra kérném, hogy ha van valami elektronikus jegyzetük, küldjenek nekem, légyszi, mert azt hiszem, ahhoz hasonlót tanulunk most pénzügyből. Vagy legalább megnézném, hogy tényleg hasonló e. Nagy segítség lenne ugyanis magyarul olvasni valamit róla. Előre is köszönöm szépen!!!

 

 

 

 

Szólj hozzá!


2010.10.23. 19:40 Kriszti05

Jönnek a tanulós hétköznapok..hüpp

A következő hét hétfőn (két hét után!) megvolt a kollégium bemutatása az újoncoknak. Megtudtuk, hol lehet teázni, vasárnap este szendvicset venni, ha a városban elfelejtettünk volna a hétvégére bevásárolni, van ping-pong meg csocsó terem (ezek pontos helyére már nem emlékszem, az alagsori folyosók kissé kanyargósak.. Pedig jó lenne vissza találniJ)

És a legfontosabb, hogy hol tudunk mosni. Azt hogy hogyan, azt nem mutatták be, pedig azokat a gépeket elnézve, a legtöbb embernek az fog gondot okozni (legtöbb ember = én).

 

Az elmaradhatatlan „Hogyan gyűjtsük a szemetet szelektíven?” bemutató után egy sokkal kellemesebb állomáshoz érkeztünk:

 

Megcsodáltuk (és ezt használatba is vettük) azt a helységet, ahol a diáksereg alkohollal nyugtathatja meg magát egy fárasztó nap után/előtt/közben. Ja, és táncolni is lehet.. Szóval van egy saját külön bejáratú klubunk is, ami jó, mert az éjszakai busszal hazautazni fél óráig tart, és a buszok csak óránként járnak. Tarka feeling.

 

Csütörtökön volt az úgynevezett közgazdasági Fachschaft (Diákegylet, egyfajta érdekképviselet, HÖK-szerűség) nyílt, angol nyelvű ülése, ahova néhányan elmentünk, hátha csatlakozni szeretnénk. Nem volt rossz, ők felelősek nemcsak a közgazdász hallgatók érdekképviseletéért, hanem sok programot is szerveznek, hogy jó közösség legyen a hallgatókból. Jó kis szervezetnek tűnik, de nem hiszem, hogy a tanulás és munka mellett lenne rá időm. Örülök, hogyha a már megszervezett programokra jut időm és energiám elmenni.

 

A gyűlés után benéztünk az első éveseknek az egyetem kastély épületében szervezett buliba is, de az aznapi suli meg megbeszélés után már nem bírtuk sokáig ropni. A péntek volt a legjobb, mert az egyetlen mikro előadás, ami lett volna, az is elmaradt, úgyhogy csak kora délután összeültem a csoportommal megbeszélni a közös házi feladatot, ami kb. 3 órán keresztül eltartott. Itt minden tantárgy a bizonyításokról szól. Matekon azt bizonyítgatjuk, hogy gyök2 az miért irracionális, mikrón a konvexitást, meg a preferenciák tulajdonságait kell bizonygatni, és ez egy kicsit sok. De reménykedem benne, hogy jó csapatmunkával megoldható.

 

Péntek este bowlingozni mentünk, én és egy másik lány csak a koktélok mellől figyeltünk, amúgy is kicsit zsúfolt volt a pálya a többiektől. Utána egy újabb helyet fedeztünk fel, nevezzük bárnak, ahol még egy darabig lehetett inni meg beszélgetni. Én szívesen táncoltam is volna, de sajna ott nem volt erre lehetőség. A pulton táncoláshoz meg nem elég egy Martini ereje…

 

A hétvégén azt hiszem a házikat fogom megoldani, illetve vasárnap lesz itt Tannenbuschban egy bolhapiac, azt megnézem, hátha szert teszek valami kincsre. Olcsó szőnyeg, asztali lámpa jó lenne.

 

Igyekszem majd még fényképeket csinálni, és feldobni vele az oldalt!

 

 

Szólj hozzá!


2010.10.15. 22:38 Kriszti05

Tanulás, ismerkedés, hideg idő..

Vasárnap (10. 10.) úgy döntöttem, el kellene menni templomba, úgyhogy a világhálón kutattam egy bonni (lehetőleg keresztény) templomot, mielőtt még esetleg egy muszlim szertartáson kötnék ki. Találtam is, a kb. 1000 éves apátságba mentem el, ami a városnézés egyik állomása is lehetne, nagyon szép. Kellemes, barátságos belső tere van, több oszlopban is vannak padsorok. A szent énekek is tetszettek, komolyan, olyanok voltak, mint valami koncerten. Nem mondanám, hogy mindent szó szerint értettem, és a Miatyánkot sem tudom németül (még), de azért jó volt. Egyébként éppen a város védőszentjeinek ünnepe volt, így még érdekesebb volt. „Schüttet Bonn, die Stadt am Rhein!! ”

Hétfőn pedig megkezdődött a tanulás, reggel 8:30-kor, amint azt már írtam, ökonometriával kezdtünk, gyors (értsd: hadarós) ismétlés a momentumokról, szórásokról és varianciáról, csúcsosságról és központi határeloszlás tételről… Izgi. Várom a folytatást. A nap hátralevő része kellemesebben telt, ugyanis egy City Rallye nevezetű játékban vettünk részt, amiben a város különböző pontjain kellett megadott feladatokat végrehajtani. Volt ruhagyűjtős-vetkőzős (megjegyzem pont az apátság szent épülete mellett kellett megszabadulnunk felesleges ruhadarabjainktól), activity, aztán öltözős játék, illetve ügyességi. Ja, és mindehhez a hangulatot megalapozónak minden csapat kapott egy rekesz sört, amit mindenhova magunkkal cipeltünk. Úgyhogy kora délután a belváros közepén lófrált néhány ember rekesz és üveg sörökkel a kezében. Én is kivettem a részem belőle, megittam 2-t, utána mindenki nem győzte keresni a mosdót. Jó hírként szeretném közölni mindenkivel, aki bármikor is szenvedett B. Éva mikroökonómia vonatkozású óráin, hogy sikerült megtalálnom azt az egyént, aki még nála is rosszabb. És ő itt van, és kínoz… és borzasztó. Na de mindegy, van könyv, majd abból megtanulom.:S

Ja, egyébként itt minden kártyával működik, már az első héten volt 3 kártyám. Egy a menzához, mosáshoz és fénymásoláshoz, aztán ajánlatos beiratkozni két könyvtárba is, ahonnan összesen 3 kártyával a kezedben távozol, mert ugyebár a különböző könyvtárakban található fénymásolók különböző kártyával működnek, és persze kártya kell a szekrények zárásához is. Csak tudnám megjegyezni, hogy melyik kártyát hol kell használni. És bankkártyám, diákigazolványom, és bérletem még nincs is. Kész káosz az egész.

Azt hiszem, nagyjából túl az első héten, hogy sikeres makro demonstrátor karrierem ellenére, a makro lesz az a tárgy, amit nem fogok tovább tanulni. Őszintén szólva, túl 3 hónap gyakorlaton, nem sok hasznát látom. Még a Nemzeti Bankban is többet foglalkoznak pénzügyekkel, mint a makró tudással. Ráadásul az itteni makró tanár, minden egyes dolgot matematikai bizonyításokkal vezet le, ami nem az én műfajom. Az ökonometria eddig jó, és a pénzügy is tűrhető, egész emészthető. Matekból nem tudom, mikor térünk a lényegre, de nagyon igyekszem figyelni, és tartani a lépést. A képzeletbeli „i”-nél kicsit elvesztettem a fonalat, ti tudjátok, hogy az mi??? Mert én még nem…

Péntek „reggel” 11-kor, röpke 12 óra alvás után ébredtem, eléggé lefáraszt ez a kezdeti időszak, de mindemellett nagyon élvezem is. Minden új, ami egyben frissítő, másrészt fárasztó, és valami megszokottra vágyom. És végül a péntek estével lezárul a hét, és méghozzá nem is rosszul. A koliban szerveztek egy iszogatós estet, ami után néhányan elmentek bulizni, de én a szakadó esőben inkább nem vágtam neki. (Bizony, sajna egyre rosszabb az idő, a múlt heti meleg, napos időjárás már csak ritkán jön vissza.) Viszont megismerkedtem egy aranyos francia sráccal, és ami még jobb, egy olyan pakisztáni fiúval, aki már volt gyakornok az én álommunkahelyemen, a Deutsche Post-nál. Úgyhogy azt hiszem, majd még kifaggatom arról a gyakorlatról. A hétvégén a pihenés mellett pedig neki kellene állnom a tanulásnak is, van néhány ajánlott irodalom, amin át kéne magam rágni.

Remélem, a könyvek nagy része megvan a központi könyvtárban, mert a közgazdaság- tudományi könyvtárba jelenleg nincs fölös 15 euróm beiratkozni… Gyerekek, gyorsan fogy a pénzem, kéne valami munka. Eddig a négy hely közül sehonnan sem jeleztek vissza, de egy aranyos német kolis lakótárs ígért egy kis segítséget. J

Ezzel egyelőre búcsúzom is, majd még jelentkezem!

Ui.: Facebookra tettem fel képeket a városról is, egyelőre ennyi van, igyekszem bővíteni, mert nagyon szép itt minden! Ja, és várom az otthoni híreket is, teljesen pletykamentes időszakban szenvedek!

 

3 komment


2010.10.09. 20:19 Kriszti05

Túl az első héten:)

Sziasztok, és üdv mindenkinek, aki olvassa ezeket a hírmorzsákat tőlem, rólam, és az itteni eseményekről. Nem a létező legprofibb blogot hoztam össze, de sajnos csak ennyire futotta a számítógépes tudásomból... Viszont az internetet én magam állítottam be, és erre azért büszke vagyok!:) Nem véletlenül fogok ide járni:

 

Hogy az elején kezdjem a beszámolót, egy hete szombaton sikeresen, mindenféle probléma nélkül érkeztem meg Bonnba, a bőröndömet is sikerült jól kicentizni, a megengedett 20 kg-os súlyhatárt szem előtt tartva a kezdetben 24 kg-ot nyomó bőröndömet sikerült lefogyasztanom 20,1 kg-ra.

A blog címválasztása nem véletlen, ugyanis a reptér a Köln-bonni reptér, ahol így köszöntik az utasokat, tehát ez volt az első német mondat, amit itt hallottam.:) Már szombaton beköltöztem a koliba is, ami a város Tannenbusch nevű részében található, és "a bonni gettó" néven ismeretes..:S Egyébként semmi baj nincs a környékkel, itt talán egy kicsivel több bevándorló lakik, mint máshol, de ahogy elnéztem, belőlük nincs hiány sehol sem. De nagyon szép itt minden, csupa fa, meg fű meg virág... Olyan, mint ha egy erdő közepén laknék.

 

 

A szobám előnye, hogy tiszta, viszont elég barátságtalan első ránézésre, fel kell egy kicsit vidítani, amit én azzal kezdtem, hogy vettem egy lila ágyneműhuzatot:)

Az első napok mindenféle hivati dologgal teltek, nem akarlek Titeket untatni vele, hétfőn-kedden egész nap rohangáltam.. Aztán kedd este megismertem a többi nemzetközi diákot is, akiket leginkább úgy tudnék összefoglalni, hogy: kínaiak.. Rengetegen vannak többen , mint az oroszok (mert belőlük csak 3 van..haha). Egyébként van itt mindenféle népség, olasz, bolíviai, ghánai, cseh, még kanadai is, no meg persze akad néhány jó kiállású német egyén is. Magyar én vagyok az egyetlen, de jó ez nekem így.

Azért nem írtam eddig, mert a hét folyamán minden napra szerveztek nekünk valami programot, vagy ha épp nem is volt szervezett program, a berendezkedéssel, felfedezésekkel teltek a napok. Voltunk például múzeumban, péntek este bulizni, ma, szombaton pedig kirándulni. Az idő nagyon szép itt, és úgy tudom odahaza is, úgyhogy még ki lehet használni egy kis természetjárásra. Hajóval elmentünk a közeli Königswinterbe, ahhoz a kastélyhoz, ami a Nibelung legenda helyszínéül szolgál a mondában. Sajna erről (még) nincsen képem, mert az elemek a túra eleján kimerültek a fényképezőgépemből, úgyhogy most le kell vadásznom néhányat a többiektől.

 

Hát, ez volt az első hét, nagyon fáradt vagyok, de élménydús és sok újdonságot hozó időszak volt. Hétfőtől kezdődnek az előadások, fincsi ökonometriával kezdünk reggel 8:30-tól másfél órás idősávban.:S Nem akarok tanulni...:((

 

 


 

 

 

 

 

Szólj hozzá!


süti beállítások módosítása